PLIOCÉN LINGULIDAE BRACHIOPODÁK OLASZORSZÁGBÓL: ÚJ ADATOK A CSALÁD FEJLŐDÉSTÖRTÉNETÉRŐL ÉS NEOGÉN ELTERJEDÉSÉRŐL

A mai Földközi-tenger Brachiopoda faunája elég szegényes (14 faj), és többek között az egyébként kozmopolita elterjedést mutató Lingulidae család képviselői is hiányoznak. Az ismert neogén rekordok is nagyon ritkák a Mediterráneumban. Olasz kollégák a közelmúltban Lingulida maradványokat találtak La Serra lelőhely (Toszkána, Közép-Olaszország) pliocén sekélytengeri homokos képződményeiben. Mivel a Valdelsa-medence ÉNy-i részén található üledék pontos kora vitatott volt, Rita Catanzariti mészvázú nannoplankton vizsgáltokat végzett, és kimutatta, hogy a maradványok felső pliocén (piacenzai) homokból kerültek elő. A lingulidáknak kevés taxonómiai értékű morfológiai bélyege van, így az erősen töredékes anyagok meghatározása problémát okoz. Mind a neogén, mind a mai tengerekben mindössze két Lingulidae nemzetség fordul elő, a Lingula és a Glottidia. A szeptumok hiánya alapján a La Serra töredékek Lingula? sp. néven határozhatók meg. Ezt erősítették meg a korábbi irodalmi adatok is: a Mediterráneumból és a Középső-Paratethysből, valamint az atlanti partokról eddig csak Lingula maradványok kerültek elő, míg a Glottidia megerősített előfordulása az Északi-tenger neogén rétegeire korlátozódik. A legtöbb európai neogén Lingulidae rekord középső miocén korú. A Lingula dregeri, vagy Lingula sp. előfordulások jóval gyakoribbak a Középső-Paratethysben mint a Mediterráneumban, valószínűleg azért, mert az előbbi egy beltenger volt, ahol a lingulidák által elfoglalt sekélytengeri élőhelyek jóval gyakoribbak voltak. A Mediterráneumból az eddig ismert legfiatalabb előfordulásokat a tortonai és messinai rétegekből publikálták. Így a toszkánai késő pliocénből ismertetett Lingula? sp. együttes az első ismert Lingulidae adat a mediterrán pliocénből, és egyben a legfiatalabb ismert előfordulás a Földközi-tengerből, aminek fontos ősföldrajzi vonatkozásai is vannak. A Földközi-tenger bentosz együtteseinek (köztük a brachiopodáknak) az evolúcióját jelentősen befolyásolta a messinai sókrízis. A sókrízist teszik felelőssé a Mediterráneum tengeri faunájának jelentős, de talán nem teljes körű eltűnéséért. A jelenlegi földközi-tengeri Brachiopoda fauna nagy része olyan alakokból áll, melyek a messinai után vándoroltak vissza a szomszédos atlanti partokról. A toszkán Lingula? sp. maradványok pliocén kora erős bizonyíték amellett, hogy a Lingulidae brachiopodák nem tűntek el a messinai után a Földközi-tengerből, hanem túlélték a krízist a refugiumokban, vagy a többi csoporthoz hasonlóan visszavándoroltak a szomszédos atlanti régióból. Mivel azonban hiányoznak a mai mediterrán faunából, valamilyen más okból kellett eltűnniük valamikor a pliocén és a holocén között. A legvalószínűbb magyarázat a pliocén végén és pleisztocén során bekövetkezett jelentős lehűlés lehet. Habár a különböző Lingulida együttesek nagyon eltérő hőmérsékleteket tudnak elviselni a különböző régiókban, egy adott területet benépesítő populáció nem képes túlélni a jelentősebb hőmérsékletváltozásokat. A Földközi-tengerben a gelasi–kalabriai átmenet során jelentősen nőtt a szezonális hőmérsékletingadozás és jelentősen lecsökkent az átlagos téli hőmérséklet. Továbbá, a partmenti területek emelkedése, és az eljegesedés miatti tengerszintcsökkenés következtében jelentősen csökkent a sekélytengeri élőhelyek területe, ahol a lingulidák túlnyomó többsége él. A tengervíz hőmérsékletének csökkenése és az élőhelyvesztés együttesen vezethetett a lingulidák kihalásához a Földközi-tengerben. Az olasz kollégák a cikk megjelenése után is folytatták a terepi munkájukat, és további érdekes felfedezéseket tettek, melyek vizsgálata még csak a legelején tart. Újabb példányok kerültek elő a La Serra lelőhelyen, amelyek megerősítették, hogy valóban Lingula példányok találhatók a szelvényben (most már kérdőjel nélkül). Ráadásul további két toszkánai pliocén lelőhelyen is kerültek elő Lingulidae maradványok. Miután a Mediterráneum pliocénjéből korábban még soha sehol senki nem talált Lingulidae maradványokat, a toszkánai területen pár hónap alatt három lelőhely is akadt. Ez arra utal, hogy nem voltak ritkák, csak a gyűjtési hiányosságok miatt nem kerültek eddig szem elé. Még nagyobb volt a meglepetés, amikor kiderült, hogy Castelfiorentino lelőhelyén a Lingulidae példányok határozott szeptumokkal rendelkeznek, ami arra utal, hogy itt a Glottidia nemzetséghez sorolható példányokat találtak. Ezek az első ismert Glottidia maradványok a Mediterráneum területéről, és teljesen felborítják az eddig egyszerűnek és egyértelműnek látszó neogén Lingulidae ősföldrajzi képet. La Serra és Castelfiorentino körülbelül egykorú lelőhelyek, nem túl messzire egymástól. Ez arra figyelmeztet, hogy a két genus egymástól nem messze is előfordulhatott egyidejűleg, vagyis egy adott lelőhely töredékes anyagára nem lehet következtetni a vele egykorú közeli lelőhely alapján. Még tovább bonyolítja a helyzetet Spicchio lelőhely anyaga, ahol mind szeptumos, mind szeptum nélküli példányokat találtunk, tehát a Lingula és a Glottidia nemzetség látszólag együtt is előfordulhat egy lelőhelyen.